Ránézett a belépőre, majd magabiztosan fordult a zsúfolt polcok felé. Látszott rajta, hogy nem először csinálja. Tévedhetetlenül vette le a száz meg száz szatyor közül az egyiket, majd belekukkantva bólintott és már nyújtotta is a kuncsaftnak.
– Nyolcszáz forint lesz. Használja egészséggel!
Amikor rám került a sor, hasonló volt a menetrend. Még arra is emlékezett, hogy az egyik darab már nem először járt nála javításon. De egy szezont még biztosan kibír, lehet, hogy még kettőt is – ígérte.
Azt már csak otthon vettük észre, hogy a megreparált apró gyerekcsizmába még egy csoki Mikulás is került a minőségi munka, a jó szó mellé. A belvárosi cipésznél jártam.
K.E.

Szeretném megosztani másokkal is ezt a számomra megható történetet. A minap a pécsi Lyceum-templom melletti kis cipészműhelyből hoztam el pár cipőt. A műhely már a karácsonyt idézte: meleg volt, ragasztóillatú, szépen kidíszített, a tulajdonos pedig nagyon barátságos. Miután megkaptam a cipőmet egy szatyorban, kifizettem a nagyon méltányos összeget, és eljöttem. Másnap, ahogy pakolom ki a cipőket, az egyikben kis Mikulás-figurát találtam. Ez a kicsi, megható kedvesség késztetett írásra. Így, karácsony közeledtével, ha mindenki, aki teheti, csak egy kicsi jót tesz, boldogabb lehet az életünk. Ha nem is tovább, mint az ünnepek idején, az is valami.
Rozinger Lászlóné